Híreink

ZSIGMONDY NAP

Április 6-án került megrendezésre a Zsigmondy Diáknap, ami a Nemzetek Csatája nevet viselte. Minden osztály választott egy országot, amelyet a nap folyamán kellett bemutatnia.

A program az országokról szóló kvízzel kezdődött, ami kellőképpen átfogó tudást igényelt mindenkitől. A kvíz után kezdetét vette a röplabda bajnokság, valamint a főzőverseny. A meccseken nagyon odatették magukat a diákok, hatalmas volt a küzdőszellem mindenkiben, azonban nem csak a pályán folyt színvonalas munka, hanem szakácsaink keze alatt is! Minden osztály a választott országukra jellemző ételeket és specialitásokat készítette el; ezeket a zsűri tagjai megkóstoltak és pontoztak.

A nap fénypontja csak ezután következett; a „finálé”, melynek része volt a himnuszírás, az ország bemutatása és egy kis tánckoreográfia is.

A napot a 10. B osztály nyerte, gratulálunk nekik, ügyesek voltak! A zsüritől megkapták a Zsigmondy vándorkupát, melyet egy évig őriznek, majd tovább „vándorol”.

diáknap 2022

Múzeumlátogatás

Péntek délután a Nemzeti Galéria állandó kiállításán jártunk a Budavári Palotában. A nemzeti romantikánk történelmi festményeit tekintettük meg. Ezután a Munkácsy realizmusát láttuk.

Felsétáltunk a kupolába is, ahonnan szép kilátás nyílt a Duna látképére a Parlamenttel.

Majd a modern kor művészetébe nyerhettünk bepillantást.

Hazafelé a várnegyedben sétáltunk és megcsodáltuk a Mátyás templomot és a Halászbástyát.

ml20220404

KLAPKA 130+ Gyalogoltak a Zsigmondysok

A KLAPKA 130+ projekt utolsó próbája egy 15 km-es gyalogtúra volt. Olyan területet választottunk, amely kapcsolódik az iskolához; Annavölgy központjából induló Pálinkaházi tárókört teljesítették a tanulók. A túra nevét adó tárókör az altáró rendszer annavölgyi kijárata. Ez kötötte össze a föld alatt Dorogot Annavölggyel; ebbe az alagútba a túra során rövid szakaszon be lehetett menni. A gyalogtúra szintkülönbsége nem volt jelentős; lankás, kicsit dimbes-dombos részeken haladtunk a Miklós-bereki bányaterület határán. Néhány helyen még a régi homokvasút nyomvonalára is rá akadtunk.

Hosszabb időt töltöttünk el a Zsigmondy-forrásnál. A forrás emlékhely és pihenőhely is. A forrás vizét mindenki megkóstolta.

Többeknek egy idő után a ruhájuk, cipőjük átázott; de kitartottak a diákok, és teljesítették a távot.

gyt20220401

Színházi előadás

A Kaméleon Stúdió diákszínészei Romhányi József művei alapján készült Szamárfül válogatást adtak elő a Zsigmondysoknak. A humoros előadás nagy sikert aratott.

Gratulálunk az előadóknak. Különösen büszkék vagyunk Tolnai Balázs 11. a osztályos diákunkra.

IMG 20220325 192752

ELTE-füvészkert látogatás

Tanulmányi kiránduláson vett részt iskolánk természettudomány – biológia csoportja az ELTE-füvészkertben. A látogatás során megismerkedtek a diákok a tavaszi virágzó fajokkal, megnéztük a SAKURA virágzást, a melegház növényeket.

füvészkert látogatás

Tanulmányi kirándulás Komáromban

A Zsigmondysok a KLAPKA 130+ programsorozat 4. állomását teljesítették egy komáromi tanulmányi kirándulással. Először a Klapka Múzeumot tekintették meg, majd a Monostori erődbe érkeztek. Az erőd túra során megismerkedtek az erődrendszer történetével, az épületek funkcióival, érdekességeivel. Bejárták a Lőoktató termet, istállót, Legénységi-, Tiszti szárnyat, a monarchia és a szovjet emlékhelyeket, a Dunai bástyát és a kazamatarendszert.

A gyönyörű napsütéses időjárás még emelte a kirándulás hangulatát.

kl13020220323

Pénz7 a Gimiben

Idén ismét csatlakoztunk a Pénz7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét országos programjához. Március 7–11 között iskolánk végzős tanulóinak tartottunk előadásokat és interaktív órákat önkéntes előadók segítségével. Ecseri Gábor, az OTP munkatársa a banki ügyletekről, Pintér Dóra vállalkozó a vállalkozásokról, Dr. Harmat Réka a munkajog alapjairól beszélt a 12. évfolyamos diákoknak. Kara József tanár úr és Harmat Eszter tanárnő a befektetésekről, illetőleg a háztartások pénzügyeiről bővítette a tanulók ismereteit. Reméljük sikerült hozzájárulni a gyerekek tudatos gazdálkodási magatartásához.

penz7 2022

Adó 1%

Tisztelt Szülők!
A 2021-es évben az Önök által felajánlott 1%-ból 287.632-Ft érkezett az Alapítványunk számlájára. Köszönjük a támogatásukat és bízunk abban, hogy az idei évben is segíti a Zsigmondyban tanuló diákokat.

1 kep

Rendhagyó, ünnepi történelem óra a Zsigmondyban

A Gimnázium össze tanulója részt vett a KLAPKA 130+ projekt, következő rendezvényén. A Művelődési Házban került levetítésre Simon Judit: A komáromi hős című dokumentumfilmje. Ezt követően Szabó-Berghauer Zoltán főigazgató úr beszélgetett a rendezővel a filmkészítés fortélyairól.

A dokumentumfilmből a tanulók megismerték Klapka György életútját, majd történelem órán az emigrációban töltött éveit. A programot játékos kvíz és díjkiosztó zárta.

rt20220309