Ballagás 2022

Április utolsó szombatján, csodaszép napsütéses napra ébredtünk. A Zsigmondy Vilmos Gimnázium végzős tanulói számára ez a reggel izgalommal és várakozással telt. Négy éves középiskolai tanulmányuk végét jelezve, eljött a ballagás. A diákok készülődése mellett, az alsóbb évesek az előkészületeken dolgoztak, hogy az utolsó osztályfőnöki órára virágözönbe borítsák az iskolát.

Becsengettek. Ez volt az utolsó csengetés a 12. évfolyam számára, majd 9 órakor megkapták az útravalóra tarisznyájukat és az osztályfőnökök instrukcióit.

A Himnuszt követően Balogh Kristóf és Tolnai Balázs búcsúzott a végzős évfolyamtól, előbbi beszéddel, utóbbi verssel. A ballagók nevében Kriszeg Nóra búcsúzott, amit Farkas Réka előadása követett. Ezt követően Lőrincz Lívia igazgatónő útravaló tanácsait hallhattuk, és a jutalomkönyvek átadása során megtudtuk, kik tették a legtöbbet a gimnáziumi évek alatt mind tanulmányban, mind a közösségi életben, illetve mely szülők segítették az iskolát. Már csak a zászlóátadás maradt a végére, ahol a 12. évfolyamosok buzdító szavakkal átadták a stafétát a 11. évfolyam számára, akik ígéretet tettek a méltó követésre.

A műsor Márti dalával („Kezdjetek el élni…”) és buborékfújással zárult. Mindenki boldog volt, hogy 2 év után „igazi” ballagáson vehetett részt.

2022 zsigmondy ballagas