Zsigmondy Projektnap

Élményekben gazdag napot tölthettek együtt a tanulók a Zsigmondy Projektnap keretében. A színes programok sorozata a retró jegyében indult.

A diákokat, fiatal koruk ellenére, hihetetlen lelkesedéssel ragadta magával az elmúlt korok szelleme. Az épület falai közé lépve egy időutazás részeseivé válhattak: a folyosókon megjelent a 70-es és a 80-as évek divatja, a hangszórókból a kor legemlékezetesebb zeneszámai szóltak. Az osztályok egymással versengve ismerték fel a dalokat, majd vidám táncot rögtönöztek a zenére. Ezt bicikliverseny követte, ahol a legrégebbi példány egy 1957-ből származó kerékpár lett. A limbóverseny izgalmai közepette pedig a hangulat már fergetegessé fokozódott.

A program következő részében a 9. évfolyamosok avatása zajlott. A vicces feladatok ugyan próbára tették a gólyák ügyességét, de az osztálytársak hangos bíztatása átsegítette őket a nehézségeken.

A Projektnap zárásaként egy időkapszula került elhelyezésre, majd serénykedő diákokkal telt meg az iskola udvara, akik nagy lelkesedéssel szépítették a környezetüket: gazoltak, gereblyéztek, metszették és öntözték a növényeket.

pn20200928