Szalagavató

A Zsigmondy Vilmos Gimnázium végzős diákjainak 2018. december 7-én volt a szalagavatójuk. Ez az esemény minden diák életében egyszeri és megismételhetetlen pillanat. Ekkor az érettségire készülő tanulók szíve fölé tűzik a monogramjukkal és a középiskolai tanulmányok kezdetét és végét jelző dátummal díszített szalagot.

A szalagtűzést követően a már hagyománnyá vált ünnepi műsorral ajándékozták meg a tanulók szüleiket, tanáraikat és a jelenlévőket. Ezen jelentős eseményre a diákok már szeptember óta lázasan készültek. Hallhattuk Márai Sándor sorait a barátságról és szemtanúi lehettünk az osztályok által bemutatott keringőnek, melyet szép báli ruhákban adtak elő, az osztálytáncoknak és az elmúlt éveket összefoglaló rövid videóknak. Az ünnepi műsort követően a művelődési ház bálteremében a diákok felkérhették szüleiket egy táncra, beszélgethettek tanáraikkal és rokonaikkal.

sza20181210