Csibetárbor beszámoló 2016

 DSC4653

CSIBETÁBOR

Mi, szárnyalók, hétfő délután 14 órakor vártuk a csibéket a portánál, ahol rövid eligazítást tartottunk. Utána a termükbe mentek a segítőkkel, és regisztrálták magukat. Majd az udvaron megtörtént a nagy eligazítás és kezdődött a nap. Elsőként a Zsigmondy szobornál kaptak feladatlapot iskolánk névadójának életéből, amit a legjobb tudásuk szerint ki kellett tölteniük. A sportcsarnoknál sport kvíz következett. A következő állomás a Lóga-tó volt, ahol versenyszerű feladatok vártak rájuk. A csapatok nagy lelkesedéssel fogtak neki, még én is, szárnyalóként, szívesen beálltam volna közéjük. A megmérettetés után jól megérdemelt pihenés következett, majd az iskolát körülvevő parkban tárgyakat kellett megkeresniük. Ehhez viszont elsőnek ki kellett tölteniük egy nagyon érdekes tesztlapot, amiből kiderülhetett, mit is kell keresniük. Mivel itt az idő is számított, mókás volt látni, hogy rohangál mindenki összevissza.

A tárgyak megtalálása után következett a pedagógusok és segítők által elkészített vacsora. Ennek végeztével két dologból választhattak a csibék: vagy filmet néznek, vagy (ha nem annyira félénkek), a nagyobbakkal karaokézhattak. Késő este aztán ment mindenki aludni, bár láttuk, hogy nagyon várják a másnapi megmérettetést.

Hétfőn reggel a nyűgös kelés után reggeli következett, majd két óra pihenő (a megerőltető éjszaka után szükség is volt rá). Aztán jött a zenei vetélkedő, ahol is a csibéknek egy zenei részlet alapján kellett válaszolniuk az általunk feltett kérdésekre.

Miután ezen is sikeresen túljutottak, a csibéket kivittük az udvarra, egy ügyességi versenyre. Nagyon tetszett még, hogy meglátogattak minket az EPHEBUS egyesület tagjai, és dobtak belénk egy kis életet a fárasztó két nap után. A csibék talán nem annyira, de mi, szárnyalók, nagyon benne voltunk a programban, amit a fiatalok rendeztek.

A sok ugrálás, kiabálás után jólesett az ebéd: a mindenki által várt pizza!

A záró program, az aszfaltfestés sajnos elmaradt, de talán mindennél jobban várta mindenki az eredményhirdetést. A csapatára minden segítő büszke volt, én legalábbis a „Morzsi” csapatomra mindenképp, akik a második helyet szerezték meg.

Az eredményhirdetést követő ajándék és oklevélosztás után mindenki kitakarította a termét, és indult haza.

Nagyon jó élmény volt, köszönjük!

Oláh Dzsesszika 11.B

 DSC4762

A csibetáborban az tetszett a legjobban, hogy nem volt akkora szigor és a tanárok is kedvesek, aranyosak voltak. A legjobb program sokak számára – beleértve magamat is-az EPHEBUS fiataljai által tartott játékos foglalkozás volt. Nekik hála, nagyon sokat nevettem. A karaoke buli is nagyon szuperül sikerült, ugyanis pár felsőbb évessel a kedvenc zenéinkre végigtáncoltuk az estét. A csapat másik fele nagyon élvezte a filmnézést. Erik előadása a mozgássérültekről nagyon tanulságos volt. Sok új osztálytársamat ismertem meg, rengeteg új barátot sikerült szereznem. Az estét sok nevetéssel töltöttük és jobbnál jobb emlékekkel tértünk haza.

Van Stappen Amanda 9.A

 DSC4763